Tartalommarketing
Segítünk a minőségi online marketing kommunikációban!
Mit is jelent a tartalommarketing és miért van neked is szükséged rá?
A tartalommarketing információ
Lényegében a tartalom olyan szöveg, kép, videó, amit a webfelületeid, közösségi média felületeid látogató elfogyaszthatnak: elolvashatnak, megnézhetnek. De a tartalom nem csak önmagáért van, mindig szem előtt kell tartani az üzleti célját, hiszen valamit el szeretnénk érni vele. Emiatt a tartalommarketingnek mérhetőnek is kell lennie.
A tartalommarketing oktat, vezet, edukál
Milyen céljaink is lehetnek a tartalommarketinggel? Az, hogy az érdeklődőinknek olyan információkat adjunk, ami érdekli, ami megmozgatja, ami problématudatot generál, ami megnyugtat, ami megmagyaráz és ami szórakoztat. Vagyis a tartalommarketing célja, hogy a célközönségünk minden igényét kiszolgálja, vezesse és terelje őket a vásárlóvá válás irányába, finoman, erős lökés nélkül.
A tartalommarketing reklámszag nélküli reklám
A tartalommarketing akkor jó, ha a követőid, látogatóid nem veszik észre rajta, hogy annak üzleti célja van. A reklámszagú posztoknak, videóknak, bejegyzéseknek is megvan a helye az értékesítési folyamatodban, de a tartalmaidnak úgy is meg kell állniuk a helyüket és értéket kell adniuk, ha az érdeklődőből sosem lesz vevő. Így fogják szeretni azt, és elkezdeni kötődni hozzád, hogy aztán fogékonyabbak legyenek majd egy ajánlatra is.
A tartalommarketing SEO előny
A tartalmaidat nem csak a humán látogatóid olvassák, de a keresőrobotok is. A Google algoritmusa is jobban szereti azokat a szövegeket és egyáb tartalmakat, amik felhasználóbarátak, informatívabbak és tudja, hogy a látogatók minőségi időt töltenek el vele. Keresőoptimalizálás miatt is érdemes jó tartalommarketing stratégiát kialakítanod.
A tartalommarketing melyik területein tudunk neked segíteni?
Facebook kommunikáció
Az egyik legnagyobb közösségi oldalon különösen fontos a tartalommarketing szórakoztató, informáló típusú szöveges eleme. Itt a célunk általában a közösségépítés és forgalomterelés kis információk felvillantásával, amit aztán a webfelületeinken bővebben kifejtünk.
Instagram kommunikáció
Az Instagram sajátossága, hogy azt, amit a többi felületen lehet, hogy szóban mondanál el, itt egy képpel, videóval kell, mert a szövegnek kisebb a jelentősége. A képek, infografikák, illusztrációk gyártása a fókusz itt.
TikTok kommunikáció
Az egyik leggyorsabban fejlődő videós platform esetében a tartalomnak nem csak szórakoztatónak kell lennie, hanem aktuálisnak is. A TikTok erősen épít a trendekre, kihívásokra, virális tartalmakra, amiket te is feldolgozhatsz, hogy organikus elérést kapj.
Linkedin kommunikáció
Az üzleti közösségi oldalon kevésbé a szórakoztatás, mint inkább a szemléletformálás vagy a véleménycsere a tartalommarketing legfőbb fókusza. Vitaindító, gondolatébresztő tartalmakra van szükséged.
Pinterest kommunikáció
Különleges tartalommarketing irány a Pinterest kommunikáció, ahol a képek beszélnek, de itt szem előtt kell tartanod, hogy az inspiráció, vágykeltés, álmodozás a legfőbb motiváció a felhasználók körében.
Youtube kommunikáció
hosszabb formátumú, szórakoztató, oktató és edukációs videók helye a Youtube, ahol van lehetőségünk nagyobb témákat is boncolgatni. Sokan innen tanulnak, tutorial videókat is sokan keresnek.
Blog írás
A blog alapú tartalommarketing lehetőséget ad egy egy téma mélyebb kifejtésére, amely nem csak a látogatóidnak ad értéket és mutat be téged egy téma szakértőjeként, de a keresőmotorok is szeretik a friss, releváns tartalmas a weboldaladon.
E-mail marketing
Az érdeklődőid elérhetőségét megszerezni mindig hasznos, mert egy közvetlenebb kapcsolat hozzájuk, ahol nem kell várnunk arra, hogy ők keressék a tartalmainkat, hanem mi juttatjuk el hozzájuk. Ráadásul várják is, ha feliratkoztak az e-mailjeinkre, hírelveleinkre.
Weboldali kommunikáció
Tartalommarketingben nem csak közösségi média felületen és blogban érdemes gondolkodni, de akár weboldali kommunikációban (pl.: aloldalak, segédletek, útmutatók) és letölthető anyagokban is.
Ami értéket ad, és nem közvetlenül elad, az tartalom.
Kiszerveznéd a tartalommarketinged? Megéri!
Kreatív, változatos és figyelemfelkeltő szövegeket, képeket szeretnél az online felületeidre? Sokéves, változatos iparágakban szerzett tapasztalatunk révén mélységeiben ismerjük az online marketing megoldásokat. A szaktudásunkat a vállalatodról kapott információkkal kiegészítve Neked is egyedi, igényes, hatékony és szemléletformáló tartalmakat álltunk össze.
Miért éri meg?
Szakmaiságból szakmai szórakoztatás válik. A szakterületedet Te ismered a legjobban, viszont emiatt sokan abba a hibába esnek, hogy nos… túlzottan szakmaian kommunikálnak a célcsoporttal, aki ezt nem érti, vagy értékeli. Mi ahhoz értünk, hogy megtaláljuk a célcsoportodat, és az üzeneteidet úgy alakítsuk és csomagoljuk be, hogy azok könynen emészhetőek, de egyértelműen célorientáltak legyenek. A kettő együtt tud igazán jól működni!
Időt takarítasz meg! Mi elvégezzük helyetted az időrabló munkát a kommunikációval és a közösséged aktivizálásával és moderálásával. Ne aggódj, gyorsan fel tudjuk venni a hangodat, nagy tapasztalatunk van abban, hogyan alkalmazkodjunk a különböző iparágakhoz és célcsoportokhoz stílusban és hangvételben. Te koncentrálj a vállalkozásodra!
Mérhető lesz az eredményed! A kommunikációt akár ösztönből is lehet jól végezni, de ha eddig nem szervezted ki akkor lehet, hogy nem adat alapon, tudatosan csináltad. Mi tudjuk, hogy miről árulkodnak egyes mutatók, és mit kell változtatni a kommunikációnk ahhoz, hogy bevételre váltsd az érdeklődést.
Miért bízd ránk a tartalomarketinget?
Minősített szakértőink az online marketing szinte minden területén tanácsot adnak neked!
25 év tapasztalat és szaktudás
Számtalan márka tartalom marketingjét építettük már fel az évek során. Tapasztalatainkkal a te online jelenléted is kialakítjuk vagy fejlesztjük!
Stratégiai gondolkodás
Tartalommarketing esetén sem hiszünk a dobozos megoldásokban. Az együttműködéseink közösen felépített stratégiára alapulnak.
Személyre szabott gondolkodás
Nincs két egyforma vállalkozás, nincs két egyforma tartalommarketing stratégia. Szolgáltatásainkat mindig az üzleti céljaidhoz és a céged sajátosságaihoz igazítjuk.
Szoros együttműködés
Mi adjuk a negyed évszázados tapasztalatunkat a marketingben, te pedig a termékedet és szaktudásodat az iparágadban. A siker közös munka.
Kiváló ügyfélkapcsolat
Számíthatsz rá, hogy rendszeresen keresni fogunk eredményekkel, ötletekkel, javaslatokkal, kérdésekkel. A kommunikáció a tartalommarketing együttműködéseknél is top prioritás nálunk!
Holisztikus marketing szemlélet
Nem hiszünk benne, hogy egyféle online marketing tevékenységgel megválthatod a világot. A célunk mindig az, hogy addig fejlődj, hogy egy teljes marketing gépezeted legyen.
Komplex szolgáltatás portfólió
A tartalommarketingen túl tanácsadóként és megvalósítóként támogatunk az online marketing szinte minden területén.
Sikerorientált működés
A te sikered a mi sikerünk.
Együttműködéseinkben mindig közösen meghatározzuk az elvárt eredményeket, hogy ez lebegjen célként előttünk.
Hogy zajlik velünk a tartalommarketing együttműködés?
Felmérés és szerződéskötés
Átnézzük a tevékenységed és a felületeidet és közösen kiválasztjuk a hozzád leginkább illeszkedő tartalommarketing eszközöket és a kommunikáció csatornáit, valamint annak intenzitását.
Projektindítás
Közösen meghatározzuk a tartalommarketing elvárt eredményét, mikrokonverziós pontjait, prezentáljuk a stratégiát és a kommunikációs tervet, elkészítjük a tartalomnaptárat, majd bekérjük a hozzáféréseket és elindítjuk a közös munkát.
Egyszeri beállítások
Felállítjuk a tartalommarketinghez szükséges csatornákat, beállítjuk a konverzióméréshez és remarketinghez szükséges mérőkódokat, vagy ha ezek már rendelkezésre állnak, akkor ellenőrizzük, hogy minden az elvárt módon működik-e.
Havi egyeztetések
Minden hónapot előre megtervezünk. Először biztosan gyakrabban, de miután összecsiszolódtunk, havonta tartunk megbeszélést, ahol a kommunikáció fókuszát, az ötleteket és az aktualitásokat beszéljük át.
Marketing tanácsadás
Az online marketinged nagy eséllyel nem csak tartalommarketingből áll, vagy nem csak abból kell állnia. Ha látunk bármilyen hiányosságot, az eredményességet akadályozó vagy kihasználatlanságot jelentő problémát, lehetőséget, akkor azt jelezni fogjuk neked. A tartalommarketinged egy építőeleme az értékesítési folyamatodnak, ezért fontos, hogy összhangban legyen egyéb tevékenységeiddel is, mint pl.: a hirdetések, kampányok.
Tartalommarketing
Az előkészített, majd általad elfogadott tartalmakat feltöltjük a felületeidre.
Riportálás
Havonta készítünk statisztikai jelentést is, amellyel egyből képbe kerülsz az online marketinged alakulásáról, valamint az eredményességet tovább növelő javaslatainkról.
Mit tartalmaz a tartalommarketing együttműködés?
Tartalmak előkészítése
Attól függően, hogy milyen tartalommarketingről beszélünk eltérő lehet, de a közösségi média posztok esetében a szövegek és képes, videós kreatívok elkészítése a mi feladatunk, a weboldali kommunikáció, hírlevelezés és blogírás esetében elsősorban a szöveg a lényeg, de az illusztrációkat is előkészítjük.
Feltöltés
Az elfogadott anyagokat megfelelő beállításokkal, a platform igényeinek megfelelően feltöltjük.
Hirdetési kampányok indítása és kezelése
Ha az együttműködésünk tartalmazza, akkor elindítjuk a terjesztésüket szolgáló hirdetési kampányokat.
Riportálás
Havonta kimutatást kapsz a tartalommarketing együttműködés eredményességéről, amelyet egy egyeztetés keretében prezentálunk a javaslatokkal együtt.
Tanácsadás, javaslattétel
Amíg együtt dolgozunk számíthatsz a javaslatainkra nem csak a tartalommarketing, de az online marketing más területein is. Holisztikusan gondolkodunk a marketingről, ha látunk hibát, lehetőséget vagy fejlődési opciót más tevékenységeidben amik hatással lehetnek a közös munkára vagy az eredményességedre, akkor szólni fogunk!
Az aktivitás típusú hirdetések célja, hogy minél többször lépjenek a Meta rendszerén belül interakcióba velünk és maradjanak a rendszeres követőink, tartalom megtekintők.
Az aktivitás fenntartása élénken tartja a célközönségünket, akik könnyen mozgósíthatóak egy értékesítési kampány esetén is.
Többet szeretnél tudni a tartalommarketingről?
Olvasd blogunkat!
Hogyan segíti a tartalommarketing az értékesítést?
Számtalanszor hallottuk már, hogy „Oké, kell a tartalom, de mi a haszna?” Sok vállalatvezető számára a tartalommarketing egy homályos, pénznyelő tevékenység, aminek a konkrét üzleti eredményekhez fűződő kapcsolata nem látszik. Nem csoda, hiszen itt eltér a folyamat a...
Ezekre az online marketing trendekre figyelj 2022-ben!
Utána jártunk az idei év online marketing trendjeinek és megmutatjuk mire kell figyelni az online marketing világában 2022-ben.
Kreativitás vs. automatizmusok
A robotok elveszik a munkánkat? Ahogy egyre többet hallani marketing automatizmusokról, robotokról felmerül a kérdés, hogy mi lesz a kreativitás szerepe a marketingben a jövőben? Mi azt mondjuk, hogy ugyanúgy kulcsszerepe lesz, mint most. Félreértés ne essék, mi...
A tartalommarketing együttműködéseinkről mondták
Olvasd el partnereink véleményét, akikkel már együtt dolgoztunk sikeres projekteken!
“Az RG-STÚDIÓ-val már több mint 7 éve dolgozom együtt. A közös munkánk egy olyan konzultációval kezdődött, ahol megtanítottak engem kérdezni az online marketing terén. Az évek során folyamatosan mélyült az együttműködésünk, nem csak szakmai területen, hanem emberi oldalról is.
A Pannon Filharmonikusok olyan szervezet, amely a kulturális szféra sajátosságaiból adódóan nehezebben tud reagálni a dinamikusan változó digitális világ kihívásaira, mint más gazdasági szereplők. Ennek ellenére az RG-STÚDIÓ munkatársai gyorsan alkalmazkodtak ehhez a fordulatszámhoz, és sikeresen adoptálták azokat az online megoldásokat, amelyekkel a Pannon Filharmonikusok megelőzi a konkurenseit a digitális világban.
A hosszú távú működési filozófiájuk beváltotta a hozzá fűzött reményeinket, sőt az iparági jelenlétünkön túl a társadalmi szerepvállalásom terén is mellém álltak, önzetlenül. Hiszek benne, hogy a jövő további közös pontokat rejt magában, és általuk még nagyobb versenyelőnyt fogunk szerezni.”
Gráf Orsolya
Marketing- és kommunikációs vezető – Pannon Filharmonikus
Akár most vágsz bele a tartalommarketingbe, akár a meglévő tevékenységed hatékonyságát szeretnéd növelni, szakértő csapatunkra számíthatsz!